Már 72 halálos áldozata és 187 sérültje van június vége óta a Pakisztán sújtó monszunesőknek - jelentette be csütörtökön az ország katasztrófavédelme, hozzátéve, hogy a halottak között 30 gyermek is van.
A tájékoztatás szerint a monszunesők elsősorban a délkeleti Pandzsáb és az északnyugati Hajbar-Pahtunkva tartományt érintik.
A Dawn című, angol nyelvű pakisztáni lap azt közölte a nyugati Vazirisztán tartományban az esők okozta földcsuszamlások nyomán bekövetkezett házomlásban meghalt egy négytagú család.
A megáradt folyók elsodortak emellett több haszonállatot és úttorlaszokról is beszámoltak - olvasható a lapban.
Mindeközben a szomszédos Afganisztánban a monszunesőket kísérő villámárvizekről is beszámoltak, az afgán polgári védelem pedig azt közölte, keddig legkevesebb 23-an vesztették életüket az időjárással összefüggésben, hozzátéve, hogy több tucat embert még keresnek.
Pakisztánt és Afganisztán az éghajlatváltozás súlyos következményeinek leginkább kitett országok közé tartozik. Az ebbe a kategóriába tartozó országok rendelkezésére álló források azonban gyakran nem elegendőek ahhoz, hogy felvegyék a harcot a szélsőséges időjárási jelenségekkel.







